Határtalan barátkozás A Magyar Szó Online cikke

2016.04.08

A Határtalanul! program keretében állami támogatással 2010 óta megközelítőleg százezer magyarországi diák vehetett részt a határon túli régiókat célzó tanulmányi utakon. A szomszédos országok magyarlakta területein tett kirándulások alkalmával személyes tapasztalatokat szereznek a külhoni magyarságról.

A budapesti Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola és a topolyai Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskola diákjai áprilisban a program keretében 4-4 napos kiránduláson vehettek részt Budapesten, illetve Szerbiában. Mintegy negyven topolyai diák utazott a magyar fővárosba, majd ugyanennyi magyarországi diák ismerkedett Vajdasággal és az itt élő fiatalokkal.

- Budapesten természetesen nagyon sok városnézés volt, a Városliget, a Hősök tere, de megnéztük a Mi, magyarok kiállítást a várban, voltunk a Parlamentben, a Vásárcsarnokban. Az iskolában összebarátkoztak az ottani gyerekekkel, szakelőadásokon is részt vettünk, a tanulók feladatokat is kaptak, valóban nagyon tartalmas volt az április 6-tól 9-ig tartó budapesti tartózkodás - hallottuk Mengyán Pletikoszity Ildikótól, a topolyai középiskola pszichológiatanárától, aki koordinátorként az április 18-tól 21-ig tartó vajdasági eseményekről is beszámolt.

- A vajdasági program első délutánján alkalmi műsorral vártuk a vendégeket, akik a kishegyesi Kátai-tanyán voltak elszállásolva. Este népihangszer-bemutatót tartott Micsik Béla. Másnap újvidéki, péterváradi, belgrádi kirándulásra mentek a vendégeink, a harmadik napon a falusi turizmusról szerveztünk egy előadást, majd a Császár-tóhoz utaztunk, este pedig közös program, barátkozós buli volt a Kátai-tanyán. A negyedik napon Törökbecsén és Tóthfaluban járt a magyarországi csoport. Ők is kísértek bennünket többen a budapesti városlátogatás során, mi is őket. Belgrádba például több mint húszan mi is velük tartottunk. Sok szép közös élményünk volt. A topolyaiak közül három tanár kapcsolódott be a programba, négyen jöttek a budapesti iskolából, a programkoordinátor Kovácsné Nagy Mária igazgatóhelyettes volt. A sok-sok látnivaló mellett személyes kapcsolatok, barátságok szövődtek, ami reményt ad a két tanintézmény közötti további együttműködésre - mondta végül a program topolyai koordinátora.

A Magyar Szó Online cikke

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el